5 tipp, hogy az e-mailed ne vágja ki a biztosítékot

2016. augusztus 15. 11:27 - Detti Szokoli

Volt már szó a mosoly erejéről, most egy kicsit az írásbeliségre fókuszálok. Ugyanis az írott szónak is van hatása, és ha jól kezeljük, akkor hasonló hatást érünk el, mint egy mosollyal.

Szinte minden nap, majdnem minden órában küldünk egy e-mailt. Egy olyan írásos anyagot, amelynek azért marad nyoma. No de tanultuk valaha az e-mail küldés szabályait? Én a magam részéről elsősorban csak saját bőrömön. Éppen ezért összefoglalok 5 fontos elemet, ami segíthet abban, hogy egyértelműbb, esetleg udvariasabb lehess e-mailen keresztül.

 so_email_kezdo.jpg

 

Helyesírás

Az e-mail írásra a helyesírási szabályok ugyan úgy vonatkoznak, mint egy általános iskolás fogalmazásra. Persze, persze! Vannak rövidítések, bevált formulák (LOL), de alapvetően amikor kiküldünk valamit, akkor a stílusunkból, hozzáállásunkból, hozzáértésünkből mutatunk meg egy kicsiny szeletet.

A nyelvtanilag hibás mondatok, mondatszerkezetek két dologra utalhatnak: nem vagyunk eléggé képzettek vagy nem nagyon tudjuk használni a mobilon a prediktív szövegbevitelt.

 

Megszólítás

Igen, igen, ez is egy fontos témakör, mert sokszor kapok olyan levelet, amelyen több címzett is van, de a kiosztott feladat csak egy személynek szól. Mivel csoportnak írunk, gyakori a „sziasztok” kezdés. A szövegezésben azonban nem egyértelmű, hogy kitől kérünk segítséget, vagy kinek adunk feladatot. Ha tehát a megszólítás „közös”, ne feledjük kiemelni, ha az üzenet csak egy személynek szól.

e_mail_iras_01.jpg

Hallgatás

Sokszor van az, hogy írok egy e-mailt de nem kapok rá választ. Ebből két dologra tudok következtetni: a címzett nem kapta meg (spam mappába került, téves a címzés) vagy nem olvasta. Sajnos azonban van egy harmadik eset is: megkapta, olvasta, egyetért vele, a benne foglaltakon akár dolgozik is, de elfelejtett válaszolni… Hogy miért? Erre általában nem kapok egyértelmű választ. Azonban az utóbbi időben nem egyszer kellett rákérdeznem, hogy mi lett levelem sorsa.

e_mail_iras_02.jpg

Nyomtatott betűk

Ezt bizonyára sokan tudjátok, de szerintem itt a helye: a nyomtatott betűk kiabálást jelentenek. Ha nyomtatott betűkkel írunk, akkor azt a részt ki akarjuk emelni, fontossá tenni.

Azonban érdemes vele vigyázni, mert a másik oldalon ülő akár hülyének is érezheti magát amiatt, hogy ilyen levelet kap.

e_mail_iras_03.jpg

Zárás

Mivel tényleg rengeteg levelet váltunk, sokszor megfeledkezünk a hagyományos kellékekről, mégpedig az elköszönésről. Ha ez hiányzik, az udvariatlanságra, kapkodásra utal. Meg szerintem arra is, hogy az, akinek írunk, kevésbé fontos nekünk.

Ha kérünk valamit a levélben akkor pedig érdemes a búcsúzás előtt a „köszönöm” szót is használni.  

 

Egy következő írásomban a szavak erejéről szeretnék írni, hogy átnézzük mi az, aminek „varázsereje” van és mi az, ami mindenképpen kerülendő – pláne, ha a címzett egy felettesünk.

Te is kaptál olyan e-mailt, amitől teljesen kiborultál, végül kiderült, hogy csak félreértetted a szavakat?

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://streetoffice.blog.hu/api/trackback/id/tr528945030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása