A bizalomma tudatosan nem sokat foglalkoztam egészen addig, amíg az egyetemen nem lett kötelező irodalom Francis Fukuyama Bizalom című tanulmánya. Az akkor kicsit nehézkesen emészthető mű fontossága és értéke azonban azonnal elkezdett értelmet nyerni, amikor a munkaerőpiacra kerültem.
Az első munkahelyemen időmenedzsmentet kellett vezetnem, amelyben megfelelően el tudtam számolni az ellátott feladatokról. Chat programot nem használhattunk és volt egy olyan hiedelmünk, hogy a levelezéseinkket feletteseink nyomon követik. (Egy későbbi munkahelyen ez már nem csak hiedelem, hanem tény is volt.)
Tovább
A marketingaktivitás egyik sarkpontja, hogy valahogyan kapcsolatot tartsunk partnereinkkel, ügyfeleinkkel, vevőinkkel. Nem nagy titok, hogy ennek egyik legegyszerűbb és persze legolcsóbb módja, ha mindezt hírlevéllel tesszük. Ehhez ma már fantasztikus lehetőségek állnak rendelkezésünkre, lényegében bármit meg lehet szerkeszteni bennük, még akkor is, ha a programozáshoz lövésünk sincs.
Tovább
... vagyis a vágy nyitja ki a pénztárcádat
Érzelmi alapon vásárolunk, legyen szó bármilyen bonyolult vagy egyszerű, drága vagy olcsó termékről. Nem magát a terméket akarjuk megvenni (legyen az bármilyen praktikus és szükségszerű), hanem azt az érzést, amit a birtoklása útján szeretnénk magunkénak tudni. Ahogy a birtoklásától szeretnénk érezni magunkat.
Tovább
Meddig garázdálkodhatunk a céges hozzáférésekben?
Amikor felmondunk egy munkahelyen, akkor az utolsó munkanap után egyértelműen letiltanak a levelezésről. Természetesen nem férhetünk hozzá a szerverhez és (elvileg) nem is hozhatunk ki semmilyen céges adatot. Multiknál nagyon komoly szabályrendszerek vannak erre vonatkozóan, sőt, biztonságtechnikai szoftverek garmada is ezen alapul. Egy kisebb cégnél azonban hiányoznak az erre vonatkozó sztenderdek, így nehéz meghúzni az éles határokat abban, hogy mi az, ami magán, mi az ami céges, és tényleg, mikor van vége a hozzáférésnek?
Tovább
Illetve ez az 5 dolog ott tartja az olvasót a blogodon...
Az egyik legfontosabb egy blog esetében, hogy azonnal lehessen látni a főoldalon a friss bejegyzéseket, ne kelljen egyből menübe kattintgatni az ide érkező olvasónak. Ezt hívjuk dimanikus kezdőoldalnak. Ha az olvasó átfutja a főoldali bejegyzések pár sorát, egyből el tudja dönteni, hogy érdeklik-e őt a témák, körülbelül mire számíthat, mivel fog itt találkozni, szeretné-e itt tölteni az idejét.
Blog esetében célratörőbb, ha az érkezőoldalon egyszerre több bejegyzést lát az olvasó, hogy felkelthessük és ott tarthassuk a figyelmét.
Ugye előfordult már veled is, hogy elkezdtél olvasni egy cikket, csak egyet, aztán még egyet és azon kapod magad, hogy már nagyon kell pisilni, mert már vagy 1 órája le sem kattantál az adott weboldalról. Ők jól csinálják. Hogyan?
Tovább
Rendhagyó és önző módon ez a cikk rólunk, a Street Officeról, meg egy kicsit a Forbes FLOWS-ról fog szólni… de hát végülis ez a mi blogoldalunk, így talán megengedhetünk magunknak egy kis egót.
A Street Office nem hagyományos cég. Mindig is komoly hangsúlyt fektettünk arra, hogy szabadúszóként dolgozunk, szabadon gondolkodunk. Ez azért fontos számunkra, mert így az unalmat, a rutint mindig meg tudjuk törni, könnyen és szívesen dolgozunk együtt más szabadúszókkal, így kimondottan széles, megújuló és rugalmas portfolióval rendelkezünk.
Tovább
Mivel a Street Office-ban mi szabadúszóként dolgozunk, így lényegében nincsenek főnökeink – vagyis bizonyos értelemben vannak, hiszen ügyfeleinknek minden szempontból meg szeretnénk felelni (ki nem) – viszont a szó klasszikus értelmében mi már nem főnökök alatt dolgozunk.
Van persze hátránya – mindenért mi felelünk – de egy csomó olyan pressziótól „megszabadultunk”, ami régen nyomott minket. Kiemeltünk 5 kedvencet. És hogy miért is emeltük ki? Részben azért, mert jó nosztalgiázni, részben meg azért, mert így a „másik oldal” is láthatja, hogy sokszor milyen apró dolgok is zavarók, akár hátráltatók lehetnek.
Tovább
Nos, a halogatásról szerintem mindannyian tudnánk mesélni. Én kimondottan szeretek gyorsan dolgozni, listát pipálni, de vannak „nemszeretem” feladatok, amelyek halogatásával én is jól állok. Az én módszerem, hogy ezeket a napi listámról átteszem a következő napi listámra. Aztán újra egy következő napi listára kerül, majd a negyedik, ötödik áthelyezés után simán törlöm.
Ennek két következménye szokott lenni: valóban nem volt fontos és pont jó, hogy nem csinálunk vele semmit vagy pedig a nyomasztó határidő miatt végül kénytelen-kelletlen S.O.S-ben összedobom.
Gondoltad volna, hogy mindkettőre van magyarázat, mindkettő mögött komoly pszichológia van?
Tovább
Volt már szó a mosoly erejéről, most egy kicsit az írásbeliségre fókuszálok. Ugyanis az írott szónak is van hatása, és ha jól kezeljük, akkor hasonló hatást érünk el, mint egy mosollyal.
Szinte minden nap, majdnem minden órában küldünk egy e-mailt. Egy olyan írásos anyagot, amelynek azért marad nyoma. No de tanultuk valaha az e-mail küldés szabályait? Én a magam részéről elsősorban csak saját bőrömön. Éppen ezért összefoglalok 5 fontos elemet, ami segíthet abban, hogy egyértelműbb, esetleg udvariasabb lehess e-mailen keresztül.
Tovább
Az 1990-es évek végétől Magyarországon is egyre nagyobb szerepet kapott a hírverseny. Legyél gyorsabb, legyél ott, előbb tudd, mint mások. Ez a szemlélet pedig természetesen az üzleti életbe is beszivárgott, így a marketingkommunikációs szakma fejlődését is meghatározta.
A 2000-es évek elején még valamennyire kontrollálni tudtuk az eseményeket, volt még értelme sajtótájékoztatót szervezni, mert volt realitása annak, hogy egy terméket, szolgáltatást tényleg ott mutatunk be a nagyobb nyilvánosságnak. Ma már lassan jelentőségét veszítik ezek az események, mert 2 perc alatt átküldhető a sajtóközlemény, aztán meg kettőt pislantunk és a neten van.
Vagyis a tempó lett a lényeg eddig... de vajon van változás?
Tovább